Visszajelzések

Azzal kezdeném, hogy sok ezoterikus rendezvényen vettem részt, a fejlődésem, és a párkeresésem vezérelt oda. A személyiségemet több éve fejlesztem, csoportos és egyéni konzultációkon voltam, ahol arra a kérdésre is kerestem a választ, miért nem találom meg a lelki társamat. Az asztrológiával is próbálkoztam. Olyan hölgyet kerestem, aki hasonló gondolkodású, mint én. Nem bíztam abban, hogy itt fogom megtalálni azt a lányt. Az Önök által ajánlott lány már az első pillanatban azokról a témákról beszélt, amik felé nyitottam az utóbbi években. Kiderült, hogy többségében ugyan azokhoz a tanítókhoz jártunk, csak másik időpontokban. Számára is a változás, a fejlődés elindult egy magasabb szinten. Külsőleg is ilyen dekoratív lányt szeretettem volna páromnak. Boldog vagyok, hogy egy hozzám hasonló társam van, aki lelki társam is, több mint társ, barát is egyben, és egymást erősítjük. Köszönöm a tagságot, amit mostantól szeretnék megszüntetni, mivel mi már együtt vagyunk, és minden jel azt mutatja, együtt is maradunk. Mindenkinek kívánom, sikerüljön megtalálnia a párját, akivel boldogságban éli életét.

Köszönöm Gábor 

Drága Kornélia

Kértél tőlem egy beszámolót. Nehéz visszagondolom, azóta olyan hihetetlennek tűnik az egész.  Ha nem velem történik meg, el sem hiszem, hogy ez valóban maga az élet.

Lássuk, hogy is kezdődött az én ámokfutásom. A szerelem vak! Én is vak voltam, fülig szerelmes. Egyetemi szerelem volt a miénk. 22 évesen hozzámentem feleségül, semmink nem volt, a szüleimnél laktunk. Imádtam a kis szobánkba elvonulni a szerelmemmel, és azt tervezgetni milyen lesz a jövőnk. Dolgoztunk látástól vakulásig. Én jobb szakmát választottam, könnyen feljutottam a ranglétrán. Kitartóan készültem fel esténként a következő napra, szem előtt tartva, hogy legyen egy szép saját otthonunk. Teherbe estem, a babát megtartottuk, és hitellel kiegészülve vettünk egy kis lakást. Nyögtük a hitelt, és a baba költségeit. Imádtuk az új saját otthonunkat, ahol hárman laktunk. A kislányunk az apjára ütött, a szerelem még inkább úrrá lett rajtam. A kislányom 2 éves volt, amikor újra terhes lettem. Otthonról dolgoztam, mivel veszélyeztetett lettem. A férjem helyettem ment el bevásárolni, vitte a lányunkat a játszótérre, mindent ő intézett. Én a hivatali papírok fölött görnyedtem hétfőtől vasárnapig, és adtam a pénzt gyerekruhára, a háztartásra, az élelemre, a rezsire, mindenre. Hálát adtam a sorsomnak, hogy van családom, hamarosan két gyermekem, imádnivaló férjem, saját lakásunk, és egy munkahelyem, ahol jól megfizetnek, amiből a családomat fenn tudom tartani. A kicsi megszületése után kinőttük a lakást, egy nagyobb lakást kerestünk. A férjem ötlete volt, hogy jobb lesz a gyerekeknek, ha családi házba mennénk, ahol a kertben tudnak játszani. A hitelt még nyögtük. A lakásunkat rosszul tudtuk eladni, nagyobb hitelt kellett felvennem. A munkahelyemen álltam a sarat, közben a férjem otthon volt a kicsikkel. Éreztem az irodában, hogy a hátam mögött várják, hogy otthon maradjak, és megüresedjen a székem, és a fizetésem másé legyen. Napi 14 - 16 órákat dolgoztam. Közben a férjem dicsérte, milyen jó helyre költöztünk, sok a családos szomszéd. Örültem, hogy jó környezetben van és a gyerekeknek is van kivel játszaniuk.

Nem vettem észre, amit látnom kellett volna.

Mikor haza értem, üres volt a ház. A gyerekek aludtak, és a férjem is. Arra hivatkozott, hogy kimerült a két gyerek mellett.

Mikor már nagyobbak voltak a lányaim, megpróbáltam feldobni a házaséletünket, kivettem két hét szabadságot, és elvittem a férjemet nyaralni. Előtte rendszeresen tornáztam, a rendszeres ülőmunkában jó pár kilót felszedtem. A régi fürdőruhám nem jött rám. Észre sem vettem, hogy szétfolytam. A tervem az volt, hogy a tengerpart és csak mi. A gyerekeket a szüleimnél hagytuk. Szerettem volna azt megélni, ami a szüleim kis szobájában volt közöttünk. Teltek a napok, a tűz közöttünk éledezett, összebujtunk. A testiség mellett hiányzott, hogy beszélgessünk a férjemmel, de a gyerekeken kívül semmi más közös témánk nem akadt. Próbáltam itthon is a kedvében járni. Fűztem, menjünk el moziba, színházba. Elzárkózott. Én csak dolgozzak, nehogy a lányaink bármiben is hiányt szenvedjenek.

Néha átmentünk a szomszédokhoz, ez volt a kikapcsolódásunk hétvégenként. A férjem feltűnően otthonosan mozgott a szomszédoknál. Normálisnak gondoltam, a lányokkal gyakran átlátogattak egymáshoz, ahogy a szomszédok is a mi házunkba.

Az esték a nyaralás után is üres házzal fogadtak. A férjem aludt mire hazaértem.

Egyik este egy pohár borral a kezemben a telefonja csipogott, hogy le fog merülni, kezembe vettem, hogy töltőre teszem. Valamit megnyomhattam, az üzenetek nyíltak meg rajta, és az egyik szomszédnő nevével több sikamlós, érzelmes üzenet villódzott a szemem előtt. A dátumokat végig pörgettem, évek óta tartott közöttük a titkos viszony.    

Úristen, de vak voltam!

Ezért volt, hogy hozzám sem nyúlt, hogy idegenként éltünk egymás mellett, és minden, ami évek alatt kialakult, ennek a titkos kapcsolatnak a hozama volt.

A nő még csak nem is volt különösen csinos. Ma sem értem miért éppen ő.

A férjemet reggel kipenderítettem a házból, még mielőtt a lányaink felébredetek volna. Magyarázkodott, ígérgetett, hogy félreértettem az egészet, és ezt nem is neki akarta írni a nő. Ő csak megszánta, azért válaszolt neki. De ennél több nem történt közöttük. Miközben pakoltam be a férjem ruháit az éjszakai órákban, találtam rajta idegen hajszálat. Nem volt kétségem. Az üzenetek között szemet szúrt egy köszönő sor, amelyben egy nyakláncot köszönt meg a férjemnek, ami kiválóan passzol a szintén a férjemtől kapott fülbevalóhoz. Én napi 14 órázok, ő meg más nőnek vesz ékszert?! A leggyalázatosabb az volt, hogy a lányainkra hivatkozva csapolta meg a bankszámlánkat.

Undorodtam tőle.

Életemben először kényszer szabadságoltam magam. Idegösszeomlásom lett. Pszichológushoz jártam, és antidepresszánst szedtem.

A férjem üzenetekkel bombázott, hogy bocsássak meg neki. Eszem ágában sem volt! Aztán az ügyvédjét uszította rám. A ház árának a felét kérte. Az ügyvédem mindent elkövetett, hogy ne kapja meg a ház árának a felét, végül egy lakást vettem neki, megint hitellel. A szüleim sokat segítettek a lányaim nevelésében. Az ő támogatásuk nélkül nem is tudom mi lett volna velünk.

5 évig  kínlódtam, álmodtam a volt férjemmel, akitől sikerült elválnom. A pszichológus nem csökkentette a gyógyszer adagomat. A garázsom és a munkahelyem parkolója közötti utat bírtam megtenni autóval. Mindenhol féltem, rettegtem. Emberek közé nem jártam. A lányaimmal töltöttem minden szabadidőmet. Munkahelyemen kevesebbet vállaltam. A lányaim unszoltak, menjünk új ruhát venni, a régiek nagymamásak. Elvittek fodrászhoz, és új nőt varázsoltak belőlem.

Ők találtak rád, drága Kornélia. Tudom, meglepődtél, hogy a nagyobbik lányom hívott fel, és egyeztetett veled időpontot.

Talán másoknak tanulságul szolgál az én történetem. A férjem sikkasztott, megcsalt, én mégis a szépre emlékezem.

Ha nem kapom rajta, akkor ma nem lennék az a nő, aki mellette sosem lettem volna.

Kornélia, veled a terápia olyan szárnyalást hozott az életembe, amiről már lemondtam. A bennem kialakult űrt betöltötted. Hitet adtál, és erőt. Olyan lendülettel ragadtál ki az önsajnálatból, ami mai napig tart. Elhagytam a gyógyszert. A házamat átdekoráltattam, és általad, Kornélia, megtanultam élni.

A nagy nyomás alatt elfelejtettem, miért is tanultam, mi volt a célom. Amikor mindenem meg lett, bedarált maga alá a verkli.

Kornélia, életem végéig hálás leszek, hogy megmutattad azt az utat, amire vágytam, és amit most már a te segítségeddel megélek.   

Elmondhatom, Tóth Kornélia az a személy, aki valóban a segítségemre tudott lenni a legnagyobb bánatomat, a legmélyebb csalódottságomat feldolgozni, a házasságom érzelmi lezárásában a legjobb szakember, tanító.

Hálás vagyok:

Enikő 45 éves   

Nekem reménytelenül indult az élethelyzetem, amikor Kornéliáról egy ismerősömön keresztül eljutottam. Úgy voltam vele, nekem már mindegy. A válásom után, ami igen hosszadalmas tortúra volt, csak negatív tapasztalatokat szereztem, és már nem volt kedvem ismerkedni senkivel annyit csalódtam a férfiakban. Erőt vettem magamon, és úgy gondoltam, egy találkozást meg ér Kornéliával, veszíteni nem veszíthetek már semmit. A hangja a telefonon keresztül már megnyugtatott. A találkozás egy szép tágas szobában volt, ami kellemes meghitt meleg hangulatú volt. Ahogy beszélgettünk az tűnt fel, hogy kezdem máshogyan látni a dolgokat. Már nem olyan szürke, fekete fehér minden, hanem színesedik. Két órát beszélgettünk, a végére erősnek, és nőnek éreztem magam. Pár hét gondolkodás után beléptem társkereső tagnak, ami életem legjobb döntése volt. Teltek múltak a hónapok, egyszer kaptam a hírt, hogy szeretne velem találkozni és megismerkedni álnevén: Ákos. Tudtam, hogy ő nem az a fajta férfi lesz, mint akikkel a nagy betűs élet összehozott. Kornélia elmondta, itt korrekt, megbízható valóban független tagok vannak. Elegem volt az eltitkolt barátnőkből, és feleségekből. Jól éreztem, Ákos szeméből is láttam a jóságot, a becsületességet. Több évtizede nem éreztem azt, amit akkor ott abban a pár órás beszélgetésen Ákossal. A szívemet, lelkemet melegség töltötte el, bizalom, hit, emellett amit Ákos éreztetett velem: Nő vagyok. Örökké hálás leszek Kornéliának a biztatásért, az ébresztő gondolatért, a hasznos mondatokért, amiket az első találkozásunkkor mondott, az új gondolatkeltését, ami hitet adott hitetlen lelkemnek. Ákossal azóta már egy párt alkotunk, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen párom van, mint ő. Az életem sorsfordulata bekövetkezett, és most élem is az életemet, nem csak el vagyok, mint korábban. Másoknak is kívánom, leljék meg az utat a boldogságukhoz.

V. Rita

Szilvi vagyok, 39 éves, elvált, egy gyermekkel. Egyedül nevelem a gyermekemet és reggeltől estig dolgozom, elképzelhetetlen volt, hogy az iskola, az otthon, és a munkahely háromszögében társra leljek. 5 évvel ezelőtt váltam el a férjemtől, majd évekig a gyerek nevelése, és a komfortzónám újra építése töltötte ki az időmet. Néha majd megroppantam, eltört a mécses, sírtam, csendben a párnámba fúrva a fejemet. Két éve fogalmazódott meg bennem, ez így nem mehet tovább, társra van szükségem! Bele gondoltam, mit tudok nyújtani és mit várok el a másik féltől, milyen legyen külsőleg és belsőleg, tanulva a házasságomból. Mivel diplomás vagyok, kizárólag diplomás partner jöhetett szóba, mivel van gyermekem, csak olyan társkereső férfi lehet a társam, aki ezt elfogadja. A szemem előtt lebegett volt házasságom, a kezdeti szerelmes évek. Egyik este elkeseredettségemben és magányomban a net előtt ülve beírtam egy kereső szót, és több irodát adott ki a háló. Éjszakába nyúlóan olvastam át az irodák oldalait. Ezek után felkerestem a társközvetítő központot, mert úgy éreztem, hogy itt segíthetnek abban, hogy teljesen begyógyuljanak a sebeim, itt segítenek nekem abban, hogy új életet kezdjek. Telefonon egyeztettem időpontot az irodavezetővel, mivel vidéki vagyok, hét közben nem szerettem volna szabadságot kivenni, - nagyon kedves volt a telefon túloldalán a hölgy, - közölte: szombaton is jöhetek. A gyerekemet aznap reggel az osztálytársának anyukájával megbeszéltem, hogy aznap ő vigyáz rá. Így nyugodt voltam, és feljöttem Pestre, ahol Kornéliával több, mint 2 órán át beszélgettünk. Olyanokat kérdezett, amiket nehéz volt megválaszolnom. Átfogó kérdések hangzottak el. Attól tartottam, hogy gyermekes anyaként nem lesz férfi, aki elfogad gyerekkel együtt. Kornélia megnyugtatott. Szó szerint azt mondta: ebben a korban már normális, hogy gyermeke van egy nőnek. Erre a mondatra elmúlt bennem a félsz! Kiderült, hogy csak anya vagyok, nő nem. Az utóbbi években valóban a munka és a gyerek, persze a háztartás, ezek mellett nem fért más az időmbe. Saját magamra nem maradt időm. Aki szintén egyedül neveli a gyermekét ezt megérti. Házi feladatba kaptam a nőiességem újra megélését. Kezdtem magabiztos lenni, párhuzamosan a magammal való törődés elkezdte a férfiak figyelmét magamra irányítani, mint egy láthatatlan fonal. Rájöttem, a gyerekem nélkülem is el van 1-1 órát, el kell tudnom engednem őt. Aztán jött egy e-mail, egy tagajánlás. Nem tetszett, így kértem egy következő ajánlást. Idővel megérkezett. A leírásban éreztem én se tudtam volna jobban megfogalmazni! Vártam a találkozást. Izgultam. Mit vegyek fel, hogy viselkedjek? Évek óta nem randevúztam! Kornélia megnyugtatott, adott pár tippet. A szívem dobogott, majd kiugrott a helyéről, kamasz lánynak éreztem magam. A találkozó első perceiben nem tudtam uralkodni az arcizmaimon, vélhetően mosolyogtam. A hangja kellemesen csengett a fülembe. Próbáltam a Kornélia által adott témákról beszélni. Az idő elrepült, a vendéglátóhelyen már csak mi maradtunk. Fizetett, és egy darabig elkísért. Két puszival búcsúztunk, és a kérdéssel: hívhat e még? Néhány találkozó után kijelentkeztünk az irodából, az életünk gyorsan fordult velünk: összeköltöztünk, a gyermekemmel olyan, mintha a sajátja lenne. A párom gyermeke és az enyém közt csak 1 év van, így még egy testvért is kapott a fiam. Tökéletes társ! Köszönöm Tóth Kornéliának, amit értem tett. Ha ő nincs, soha nem találkozom a boldogságom másik felével!

K. Szilvia

Tisztelt Kornélia

Azt hittem így 30-on túl, hogy tisztában vagyok magammal. Az életem szokott mederben zajlott. Ambícióm alábbhagyott, a társkeresés nem működött, mindig mellé nyúltam. Vagy nekem lett elegem a kapcsolatból, vagy mikor elkezdtem mélyebben érezni, ott hagytak. Az italban kerestem vigaszt. A barátaim segítettek ki ebből az időszakból. Utána a sportba menekültem, és az egészséges életformában kerestem a boldogságomat. Társaságban nem is volt hiány, de a szívemet nem tudtam bele adni egy szimpatikusnak mondható lánynak sem. Aztán az egyik barátom hívta fel a figyelmemet a weblapra, azzal az ajánlással, hogy volt Kornélia előadásán, és ott nagyon jó gondolatokat hallott, amelyeket nekem is hallanom kellett volna, és ezek által kijönnék ebből a gödörből. Felhívtam Tóth Kornéliát, kértem egy időpontot. Azt mondta, 2 órás a beszélgetés időtartama. Ez meglepett. Én tudom, kit keresek, milyen társat, nem értettem, mivel fog eltelni 2 teljes óra?! Nagyon dekoratív hölgy Kornélia, így nem bántam, hogy 2 órát a társaságában leszek- emlékszem mai napig, amikor megláttam. Nem mertem utalni rá, de szívesen elhívtam volna egy kávéra. Most elárultam magam… Elővett egy kérdésekkel tele írt lapot, és elkezdődött a riport. Magamban kínosnak éreztem, hogy volt olyan rám vonatkozó kérdés, amire nem tudtam hirtelen a választ. Megizzasztott. Azt hittem egyenesben vagyok, és lelkileg is stabil. A testem jó állapota csak az egészségemet tükrözte, nem a lelkem békéjét. Ezen néhány négyszemközti beszélgetés által változtattunk.

Éreztem, hogy az önismeretem javul. Kezdtem az újabb kérdésekre könnyebben, és belülről fakadóan válaszolni. Az előző kapcsolataimat értékeltük, és a sebeim, a tévútjain elhalványultak. Közben a weblapon én már kinéztem egy lányt, és vele szerettem volna találkozni, őt megismerni. Az irodavezető össze hozta a találkozót. Én olyan határozottan mentem a találkozóra, hogy nekem ez a lány kell, hogy a nagy izgalomban végül a térdem megremegett. Beültünk a körúton egy cukrászdába, és elkezdtünk beszélgetni. Nem tudnám felidézni, miről beszéltünk. A lányt két nap múlva újra felhívtam, és hamar találkozót kértem tőle. alkata pont az esetem, sok azonosságot fedeztem fel bennünk. Kornélia felkészített, így könnyedén tudtam javasolni találkozó helyszíneket. A Dunán séta hajókáztunk, amikor megfogtam a kezét. Ő nem utasította el a közeledésem. Nem haboztam, rá kérdeztem, keres még tovább, vagy kipróbálja velem mit hoz az élet? Előre leszögeztem, hogy komoly kapcsolatot akarok. A válasza egyértelműen igen volt. Ez a lány ma már a feleségem. Most gyermeket tervezünk.

Köszönjük szépen, hogy segített megtalálnom a boldogságomat.

N. András